A VÁROS TÖRTÉNETE

Hatvan közel 21 ezer lakosú kisváros a Zagyva folyó partján, Heves megye délnyugati részén fekszik, a hatvani kistérség székhelye.

A város három, jól elkülöníthető településrészből áll. A Zagyva keleti partján terül el Óhatvan, ami a város tulajdonképpeni központja. Ehhez nyugatról csatlakozik, kisebb ipari terület beiktatásával Újhatvan, itt található a vasútállomás is. Nagygombos, a harmadik nagyobb településrész Óhatvantól északra található.

Története

Hatvan területéről a legkorábbi leletek az újkőkorból származnak, ekkor már a Zagyva mindkét oldala lakott volt, de igazán fontos település csak a rézkorban alakult ki, virágzása a korai bronzkorig tartott.

A bronzkor után Hatvan területén nem alakult ki újra jelentősebb állandó település, de számos népcsoport (szkíták, kelták, roxolánok, szarmaták, honfoglaló magyarok) hagytak maguk után nyomokat.

Az 1170-es években premontrei szerzetesek telepedtek meg a város mai területén. Az itt alapult kolostor lassan jelentőssé vált a térségben (a 13. században már prépostság volt), a település első írásos említése is tőlük való 1235-ből. A szerzetesek jelentős vívmánya volt a környékbeli mocsarak lecsapolása és a korszerű földművelési formák meghonosítása. A jó életkörülmények megjelenésével a XIII. században egyre többen vándoroltak Hatvanra, amelynek legjelentősebb birtokosai a Hatvaniak lettek.

A visegrádi királytalálkozó (1335) után a település jelentősége nagyban növekedett, mivel a város a Buda-Krakkó kereskedelmi útvonal mentén feküdt, és idecsatlakozott be a Losonc-Fülek-Pásztó út is. I. Nagy Lajos maga is többször megszállt Hatvanban, Litvánia felé vonuló seregei élén. Hatvan 1406-ban nyerte el a mezővárosi címet.

Hatvan vára 1523-44 között épült, 1544-ben Mohamed budai pasa hadjárata során a vár védői úgy vélték, nem kockáztatják az ostromot, hanem felgyújtották a várat és a katonákkal együtt Egerbe menekültek. A török uralom végéig nem sikerült tartósan visszafoglalni a várat és a várost, ez csak 1686-ban sikerült.

Hatvanba a XVII-XVIII. században többnyire jobbágyok települtek be, fő feladatuk a török időkben leromlott földek feljavítása volt. Ezért főleg állatot tenyésztettek, de a szőlőművelést is újrakezdték. A város szervezete is újjáéledt: 1687-ben újjászervezték a prépostságot, 1689-ben postaállomást, 1693-ban vámhivatalt létesítettek, 1700-ban pedig már a plébánia is újra működött.

Hatvan a Rákóczi-szabadságharc idején ismét szerephez jutott, mivel II. Rákóczi Ferenc 1703-ban elrendeltette a vár megerősítését, hogy ellent tudjon állni a Buda környéki császári seregeknek. A megerősített várat a kurucok végül 1710-ben harc nélkül adták fel.

A fölöslegessé vált védműveket valószínűleg az új földesúr, Starhemberg Gundacker Tamás herceg romboltatta le, ő 1711-ben vásárolta meg a királytól a hatvani uradalmat, de ezután még hosszú évekig kellett egyezkednie a a régi igénylőkkel, így csak 1729-ben iktatták az uradalom birtokába. Eközben a legtöbb régi lakóházat helyreállították, a szántóföldek jó részét feltörték, jobbágytelkeket alakítottak ki, bár a lakosság fele mindvégig szőlőművelésből élő házas zsellér maradt.

Grassalkovich I. Antal herceg 1734-ben, kétszázezer forintért vette meg a hatvani birtokot.Német mesterembereket, szőlőművelő zselléreket, sőt telkes gazdákat is telepített a városba, korszerű majorságot hozott létre a város körül. 1762-ben posztómanufaktúrát is alapítottak, ami rövid időn belül megszűnt.

A Grassalkovichok felhalmozott adósságai miatt az uradalmat 1827-ben zárgondnokság alá vették. A Grassalkovich család 1841-ben Grassalkovich III. Antallal kihalt. Ezzel a birtokok sorsa kérdésessé vált. A gödöllői és a hatvani uradalmat unokaöccse, Viczay Mihály örökölte, aki eladta azokat egy bankárnak, báró Sina Györgynek. Később az ő fia, báró Sina Simon birtoka lett, majd egy belga konzorcium tulajdonába került.

Hatvan az 1848-49-es szabadságharcban fontos hadászati szerephez jutott. 1849. április 2-án itt vívták a tavaszi hadjárat egyik győztes csatáját, majd az oroszok főhadiszállása lett.

A város komoly fellendülése 1867-ben kezdődött, mivel ekkor építették a Pest–Hatvan–Losonc-Besztercebánya vasutat, illetve a kiegyezés után megindulhatott a tőkés fejlődés. A vasútépítés hatására Deutsch Ignác még 1867-ben megvette a brüsszeli banktól a Grassalkovichok egykori hatvani uradalmát a teljesen leromlott állapotú kastéllyal. 1879-ben, amikor a király nemessé ütötte fiait, erről a birtokról kapták a „hatvani” előnevet.

Később a város vasúti jelentősége tovább nőtt, miután 1870-ben megnyílt a Hatvan–Miskolc, 1873-ban pedig a Hatvan–Szolnok vonal is. Ezzel a város Magyarország egyik jelentős vasúti csomópontjává vált, nagyban urbanizálódott.

Hatvan első takarékintézetét 1873-ban alapították. Az 1870-es években az egész országban megszüntették a települések mezőváros besorolását. Hatvan ekkor nagyközséggé alakult, majd 1886-tól a mezőváros megjelölést már címként sem használhatta.

1889-ben alapította a hatvani Deutsch család a Hatvani Cukorgyárat, ami azidőtájt Európa egyik legnagyobb cukorgyára volt. A Növénynemesítő Rt.-t Hatvany-Deutsch Sándor alapította a 20. század elején. A dualizmus gazdasági fellendülésének hatására 1867 és 1914 között a város lakossága szinte megháromszorozódott.

A Tanácsköztársaság alatt államosították a cukorgyárat. 1919. augusztus 3-án a bevonuló román hadsereg kivégeztetett ötven vöröskatonát. Az ellenforradalmi rendszer konszolidációja után Hatvan fejlődése lelassult, ám az életszínvonal kissé javult.

A Hatvani Paradicsomkonzervgyár létrehozását az 1920-as évek végén Hatvany Endre kezdeményezte — az „Aranyfácán” márkanév ma is népszerű.

A II. világháború nagy változásokat hozott Hatvan életében.  1939-ben lengyel menekültek érkeztek a városba, köztük sok zsidó is. 1941-től, miután Magyarország is csatlakozott a háborúhoz, sok hatvani katona vesztette életét a harcszíntereken. Hatvanban gettót alakítottak ki, majd egy gyűjtőtábort is létrehoztak a cukorgyár területén. Innen Heves megye szinte teljes zsidó lakosságát Auschwitzba szállították. 1944. szeptember 20-án angol-amerikai bombázók több száz polgári lakost is megölve porig rombolták a pályaudvart és környékét. 1944 novemberében a Vöröshadsereg elérte a város határát, és a harcok újabb komoly pusztítást okoztak. A város 1944. november 25-én esett el.

A lényegében porig rombolt város lakosságának nagy része meghalt, vagy hadifogságba esett. Az újjászervezés részeként Hatvant várossá alakították. Alapítottak egy népi kollégiumot és kialakítottak egy ideiglenes kórházat. A világháborút követő évtizedekben egyrészt nagymértékű iparosítás, építkezések jellemezték a várost, másrészt a hatóságok szép számban – köztük az Újhatvanban a vallásszabadságért tüntetőket – tüntettek el a rendszer számára nem kívánatos személyeket, küldtek gulágba, börtönöztek be, vagy Recskre és Hortobágyra munkaszolgálatra ítéltek. 1956-ban újjáépült a vasútállomás. Majd iskolák és egyéb közintézmények létesültek a városban.